Tükröm, tükröm mondd meg nékem…

Minden reggel belenézünk a tükörbe, látjuk magunkat, látjuk a NŐ-t..mikor milyennek.

Kata szavait idézem:

“Eszterrel való fotózás közben pár kép után, amit a gépén mutatott, könnyes szemmel megszeppenve kérdeztek Tőle: Eszter, mi van a gépedben, ezek a képek gyönyörűek. Ott láttam meg életemben először a NŐ-t, aki vagyok. Mérhetetlenül hálás vagyok azokért az órákért, amit együtt töltöttünk ezen a napon a stúdiójában és azért, hogy azóta reggelente a NŐ-t látom a tükörben. Azóta már több barátnőm járt Eszternél és kivétel nélkül ugyanezzel az élménnyel tért haza.”

Hálásan köszönöm Kata sorait, hiszen az Ő élte át ezt az élményt, így Ő tudja legjobban leirni a hatását 🙂

A legutolsó kép amit ebben a bejegyzésben látni fogtok, kicsit személyesebb…Ő Anna, a legkedvesebb asszisztensem. A 6 éves Tündérem, aki szeret velem időzni a stúdióban és ennek minden percét ki is élvezi. Mivel régebb óta ismeri Katát, igy engedélyt kapott rá, hogy jelen legyen. Meg is tette 🙂