MENU

Kata & Yoshie

A tavalyi esküvőszezont május 3-án Kata és Yoshie eküvőjével nyitottuk 🙂 Magyar – Japán esküvő, melynek a téglási Dégenfeld kastély adott otthont. Kívácsian vártuk ezt a napot, hiszen mind a hagyományok, mind a kultúra és nem utolsó sorban a gasztronómia is igen eltérő a két szerelmes származást illetően. A Szelence esküvőszervező tulajdonosa, Alexa Évi volt aki remekül megszervezte, összefogta ezt az eseményt. A vendégváró falatok kifejezetten Japán ételekből álltak, ami egyáltalán nem volt ellenünkre, hiszen nagy rajongói vagyunk mindketten a Japán konyhának 🙂

Bánhegyi Barbara CM segitségével és nyelvtudásával mindkét család jót mulatott, a pár és a násznép is maximálisan megélte ezt a napot.

Gábornak és nekem is ez egy nagyon fontos nap volt az életünkben, hiszen erre a napra esett a házassági évfordulónk, a 17-ik! Még a kezdeti levélváltásoknál ezt megemlítettem Katának, aki nagy meglepetésünkre megköszöntött minket aznap este. A menyasszonyi torta prezentálását készültünk megörökiteni, amikor is egy kisebb, de annál szebb tortával jelent meg…még ma is könnybelábad a szemem amikor visszagondolok erre a pillanatra. Hálásan köszönöjük ezt a figyelmet és a sok jó kívánságot Nektek! Sok boldogságot, életen át tartó szerelemet kívánunk Kata, Yoshie!

CLOSE